"Hirtelen egy szokatlan fény tépi szét, Felszakítva az éj szellemét."

Dorothy Large - Lélekvándor

Itt a blogon kérte Dorothy a véleményemet, de hogy teljesen őszinte legyek, már hetek óta szemeztem a blogjával :) Bizony, egymásra találtunk. Nekem pedig csupán erre a kis lökésre volt szükségem, hogy rávessem a nagyon is ígéretesnek tűnő olvasmányra magam. Ugyanis Dorothy szorgalmasan, kitartóan, rendszeresen és szenvedélyesen ír ide, s bizony szép mennyiség van már itt csokorba szedve igényesebbnél igényesebb műveiből.

                    Megtalálom

"Megtalálom-e azt, ami után mindenki kutat
Meglelem-e azt a végtelen utat?
Vajon élhetek úgy, amire mindenki vágyik
Kell nekem az, amiről mindenki álmodik?

Élhetem életem, úgy ahogy akarom
Kétségek, félelem nélkül, szabadon?
Merek-e reménykedni egy ilyen életben
Itt hagyhatom ezt, ami oly fénytelen?

Sötét és rideg, undorító világ
Ahol gyűlölet él,amit mindenki imád.
Hisz nem akarják elengedi,semmiáron
Ilyenek az emberek,ezen a világon."

Dorothy Large- Lélekvándor

Kedves Dorothy! Mindig elfog szorongás és a késleltetésvágy, ha valami igazán nagyot kell feldolgoznom, legyen bármiről is szó. Egy világ izgatottsága sűrűsödik belém ilyenkor, valószínűleg az sem lenne kevésbé megtisztelő számomra, ha nagy kedvencemmel, Michelangelo-val beszélgethetnék csupán két percet. Azon kevesek közé tartozom, aki élvezi, bármit is csinál. Tudományhoz és művészethez igyekszem egyaránt ugyanazon alázattal fordulni és befogadni mindent. Bármikor, ha megnyitom a blogod, elbizonytalanodom egy kissé, mert ezt érzem rajta, s mint mondtam, számomra nincs nagyobb öröm, mint olyasmivel foglalkozni, ami nagyobb nálam. Boncolgatni, megfejteni, megismerni, dolgozni vele. Ha megnyitom a blogod (nem szeretek így beszélni róla, de sajnos nem tudom, hogyan nevezhetném másképp), úgy érzem, egy másik világba csöppenek. Egy olyan világba, amin valaki rengeteg üggyel és odafigyeléssel dolgozott, ami szépen tégláról téglára lett felépítve, amit valaki szeretettel őriz s gondoz.

Nagyon szép munkát végeztél, még egy betűt nem olvastam, mégis azonnal mérget vennék rá, a mondás legnemesebb értelmében, hogy nagyszerű élményben lesz részem, és hogy gyakran vissza fogok még térni ide. Hányszor ültem már gép elé, eltökélve, hogy most már pedig elkezdem olvasni, de valahogy soha nem jutottam el idáig, mindig kifutottam az időből. Elszöszmötöltem a fejléc gyönyörködésével, elmerültem a zenékben, amik közt sok kedvencemet felismertem, a modulsávot böngésztem, ami megjegyzem nagyszerűen van összeállítva, semmi kivetnivalóm nincs, bele-bele olvastam egy-két helyen, aztán elszállt a bátorságom, hogy igazán belemerüljek. 

Most aztán itt vagyok, s nem tágítok. Kíváncsi vagyok mit rejt a tökéletes külcsín, hogy vajon azt fogom-e találni, amit ezek után elvárok, vagy majd valami egészen más fogad? Majd igyekszem visszafogni magam azért, ilyenkor hajlamos, hogy elszalad velem a ló, végül is nem vagyok jobb, nincs jogom ítélkezni. Ám mégis a véleményemet kérted, tehát őszintén igyekszem majd elcsípni az arany középutat, s így, Aurea Mediocritas belevágok.

Olyan sokoldalú ez a kis általad felépített univerzum, hogy igazából egy kicsit gondban voltam,  mégis hova soroljam. Így hát nyitottam egy új címkét, #tarka néven, egyszerűen nem voltam képes egy merev falú skatulyába süllyeszteni téged...

"Szökjünk meg együtt,rabod leszek
Többé el nem eresztelek
Végy magadhoz gondozz engem
Rabold el gyenge lelkem."

A verseiddel kezdtem az olvasást. Olyan vagyok, aki magától, önállóan nem kezd versolvasásba, ha viszont belebotlok itt-ott egy-kettőbe, azonnal rávetem magam, és élvezettel szippantom fel a morzsákat. Ahhoz képest, hogy alapvetően kezdőnek vallod magad, azt gondolom,  nagyszerűen fejezed ki a mondanivalódat. És bár ez talán túlságosan komolyan fog hangzani: egyértelműen javuló tendenciát mutatsz. Úgy értem, ahogy sorban olvastam őket, minden verseddel azt éreztem, hogy már gördülékenyebbek egy kissé, hogy sokkal inkább rímekben gondolkodsz eleve, bizonyára belejöttél, belerázódtál, kellett egy-két próbálkozás, míg ráállt a szíved és a szád... 

Az ötödik versedben, Az árulás szelében éreztem először azt, hogy most már nem csak mondanivaló van benne. Bár az épp nem a mélyebbik fajtából való volt, viszont itt először láttam, hogy ténylegesen játszol a szavakkal, ami szerintem az egyik legfontosabb eleme a költeményeknek (és minden egyéb írásos műfajnak). Én többnyire ezt keresem a művészetben, mert mindenki el tudja mondani, hogy fáj valami, de nem mindenki tudja ugyanezt körbeírni, olyan szavakkal és kifejezésekkel, amiket egy "hagyományos" észjárású ember egyáltalán nem használna a témában, és nem mindenki tudja úgy körbeírni ezzel a bizonyos elütő kifejezéssel úgy, hogy mégis rögtön érezzem ezt a fájdalmat. (Húha, remélem, érted, mit akartam ezzel mondani.)

"Elhaló sikolyodban fogok
fürdeni ma éjjelen"

A későbbiekben pedig már csak úgy ittam a szavaid. Nagyszerűen ráéreztél, remekül csinálod! Többször elolvastam őket,  újra meg újra, s remélem, hogy nem hagyod abba, és továbbra is olvashatunk még tőled hasonlókat.

Eszembe juttattál két verset, ami hasonló hangulatú, mint a te írásaid. Francois Villon-ról és Allen Ginsberg-ről van szó. Alapvetően nagyon megválogatom, hogy mit olvasok Villon-tól, mert képes kivágni nálam a biztosítékot, de van egy-két verse, amit viszont szinte istenítek. Amelyik eszembe jutott most, az a Gyászirat című verse. Azt ajánlom, feltétlen olvasd el, szerintem nagyon fog neked tetszeni! Ginsberg-től pedig A leples bitang című költeményére gondoltam. Mindketten csavargók voltak, művelt, tanult csavargók. Ebben a tudatban ha olvasod, talán könnyebb lesz nem csak megérteni, de feldolgozni is...

Majd belekezdtem a novelláidba. Nagyszerű indításként a Lángokban áll-ba, és megtaláltam az első apró, de mégis zavaró nyelvtani hibát. "Az egész várost körül ölelnek a lángok." Most, hogy kiemeltem, már neked is bizonyára feltűnik, hogy helytelenül egyeztettél. Úgy mondjuk, körül ölelik a lángok. 

Bocsánat, hogy ilyen szőrszál hasogató vagyok, ezek után megígérem, hogy kíméletes leszek, csupán az első hibát, ami a szemem elé kerül, mindig szeretem kiemelni :)

"A kislány örömében ugrálni kezdett, majd a több száz babája közül kiválasztotta a legszebbet. Szőke hullámos fürtjei kellemesen terültek el a hátán,nagy üvegszemei előre tekintettek."

Itt még azt vettem észre, hogy nem bontod ki teljesen a történetet. Nem kell kisregényt írni, azt gondolom, de érdemes minden lehetőséget megragadni, hozzáfűzni még egy és még egy gondolatot, hogy egy kissé teljesebbé váljék a kép. Így az olvasó jobban megérti, megismeri, sajátjává válik azáltal, hogy inkább belelát, és evégett fogja jobban megérinteni a tragikus lezárás. Érezni fogja...

A következőkben máris láttam a fejlődést! Olyan jó volt így olvasni, mintha végignézhetném, ahogy a gyümölcs érik, az alma piroslik, míg szinte kipattan. Ami megmaradt, azok az apró elírások, illetve találtam egy kissé bosszantóbb, szembe tűnő igeidő-zavart a másodikban. "Már tíz óra felé járt az idő. A kisebb gyermekek már rég álomföldön járnak. Gondtalanok, várják a reggelt." Erre nagyon oda kell figyelni! Ha helytelenül használod összezavarod az olvasót és értéktelenné válik az írásod, ám ha megérted a módját, könnyedén játszhatsz velük.
Illetve volt egy mondatod: "Nagy, tengerkék szemeiben látszott, hogy alig várja a buli végét."  A buli szó nem illik a szövegkörnyezetbe, a szituációba, de ha jól értettem meg, a korba sem, ahol járunk. Helyette használhattad volna akár a parti, rendezvény, felhajtás, összejövetel stb. szavainkat, csak kreatívan, de hiszen azt hiszem, ebben remek vagy :)

Ami feltűnt még, már korábban is, és bár sokáig kérleltem magam, hogy ne szóljak érte, az a szóközök rossz használata. A szóközt mindig a pont, vessző, kérdőjel, felkiáltójel, kettőspont, pontos vessző, zárójelek stb. UTÁN tesszük, és máshova nem. Így lesz esztétikus az írásod, egybefüggő, kellő összképpel.

" Egy évvel öregebb lett Ő
S évfordulója napján leli halálát.
Gyámoltalanul fekszik Ő
Ki többé már nem érzi világ fájdalmát.
A sárban ázva holtestét
Lepi el a sok mocsok
Nem érzi többé szívet
Ami nem vár, csak romok."

Ezeket az elenyésző formalitásokat leszámítva tényleg nagyon tetszik, ahogy írsz! Nagyon tetszenek a novelláid, hogy lassan, szépen kezded, majd a végén csavarsz rajta egy nagyot, de oly' módon, hogy az ember beleszédül maga is.
A harmadiktól már igazi profizmust éreztem. És bár látom, hogy nem kéne ilyen zsúfoltan idézgetnem, nem állom meg, hogy ide ne illesszem az első, mesteri soraid!

"Vér. Mindenhol. Az éjszaka vörös ruhába búrkolódzott. A hold és a csillagok eltűntek az égről, mintha elbújtak volna a tettes elől.Élettelen testek feküdtek a nyirkos utcákon. Némelyiknek be volt szakadva a mellkasa, másoknak kivájták a szemüket. Szörnyű látványt nyújtott, de a legborzasztóbb az érzés volt, ami a szívemben és az agyamban szüntelenül lüktetett. Megállíthattam volna."

Azt hiszem, ez a kedvencem azok a műveid közül, amiket eddig elolvastam! Egyszerűen fantasztikus volt, még ha ez így egy kissé bizarrul is hangzik. Imádtam minden sorát, nem is nagyon tudom, mit fűzhetnék hozzá ezen kívül. Most aztán már igazán kíváncsi vagyok, mit tartogatsz még a kincses-ládikádban!

"Hiányzik a szél kedves játéka, ahogyan táncra hívja az őszi leveleket és közösen köszöntik az új évszakot a levegőben."

Nagyon tetszik, hogy nem félsz ezektől a témáktól, sőt azt hiszem, ezekben érzed otthon magad. Igen, a vége felé már határozottan ezt éreztem, hogy teljességgel otthonosan mozogsz, már határozottan játékká vált. A szavak, a gondolatok játékává. Az utolsó novellákat már megakadás nélkül olvastam, csak úgy faltam a sorokat, egyetlen félszem, hogy a végére fogok érni, hamar be is következett. Nagyszerűen írsz, én csak biztatni tudlak! Őszintén mondom, hogy még nem olvastam ilyen jó írásokat ebben a műfajodban, bár az is igaz, hogy magamtól eddig nem is kerestem.
Azt hiszem, visszajáró vendég leszek, mert egyszerűen nagyszerű, amit alkotsz! Köszönöm, hogy olvashattalak!

Dorothy Large novelláit, verseit és mindennemű alkotásait

megtalálod, ha IDE kattintasz.

Kategóriájában:

5/4.5