"...gallyait finoman lehúzta a ráfagyott hóréteg, leváló kéregrétegeit fehérre festette az egyre sűrűbben pelyhedző csapadék. "

Caleb Colensick- The Life Death Warriors

Végre itt vagyok, elvonási tünetekkel ugyan, de megérkeztem olvasni.  Azt az igényességet kaptam, amire számítottam, Colensick ismét remek munkát végzett, akár az előbbiekben.

Ha kíváncsi vagy, itt elolvashatod az első, és itt a második fejezethez fűződő kritikámat is.

"Az odabenti kellemesebb levegőből most a kinti fagyosba, dermesztőbe léptek, ami azon nyomban gyermekarcukat vette kezelésbe, és kíméletlenül karcolta beléjük ennek a zord világnak kegyetlen sajátosságát. Mintha vadmacskák karmolnák őket, a zabolátlan szél úgy hasított beléjük."

Caleb Colensick- The Life Death Warrioirs
           3-4. fejezet

Kedves Colensick!

Nem is tudom, mire számítottam... illetve dehogynem: pontosan erre. Nagyszerű volt, imádtam az egész fejezetet, csak úgy faltam a szavakat, s most komolyan meg kell erőltetnem az agytekervényeimet, hogy ha már belekötni nem is tudok, mégis mit fűzzek még hozzá, mert hát bizony ez kifogásolhatatlan, egyszerűen így jó, ahogy van. Abban bízom, hogy mint az lenni szokott, most is írás közben jönnek meg a gondolataim, s azért mégis csak össze fogok tudni kaparni egy tisztességes bejegyzést, csak, mint az utóbbiakban...
Észrevettem, hogy a bejegyzések végénél lévő "Vélemények" címszó alatt futó pipálós szekciót módosítottad. Nos, hogy az én hatásomra, vagy sem, én felettébb örülök neki! Nekem máris sokkal jobban tetszik :)

"A hold felütötte bűvös, mocskos fejét, mosolyog, szinte élvezi a lentiek kínját, dúskál a szabadságban, a végeláthatatlan boldogságban. Telihold, fodros szőrű bárányok zárják körül, el nem eresztik. A híres monda alapján, ekkor a halottak lelkei előjönnek, és a lelketlen vadmadarakba szállnak, garázdálkodnak, így állnak bosszút a világon."

Csak egyetlen apróságot vettem észre, de tényleg, csak ezt az egyet, bár pont ez az a téma, ahol aztán tényleg semmi, de semmi jogom kioktatni bárkit is, ugyanis állítólag ez az én legnagyobb gyengeségem. Azért állítólag, mert én szégyen szenvre észre sem szoktam venni őket, hanem mindig úgy szólnak rám. Cecile, már megint... Aztán kijavítom, vagy legalábbis megpróbálom, de jön a válasz: Cecile, még mindig...

A párbeszédekről van szó. Az én hibám, hogy szinte egyáltalán nincsenek, nálad pedig azt véltem észrevenni, hogy nem elég gördülékenyek. Talán, ha nem írnád oda minden kinyilatkoztatás után, hogy "kérdezte" vagy "válaszolta" vagy egyéb társai, szerintem sokkal inkább könnyebben folynának a beszélgetések, ami szerintem jót tenne az írásodnak, felpörgetné egy kicsit... Bár mint mondtam, ebben a témában aztán végképp nem kell komolyan venni, amit mondok.
Valakitől azt hallottam, hogy egy párbeszéd akkor igazán jó, ha az olvasó akkor is felismeri benne a karaktereket, ha csak magát a párbeszéd-törzset olvassa. Persze ezt a fajta csodát én még csupán az igazi Nagy Betűs Írók közt fedeztem fel, azért mégis merek reménykedni, hogy egyszer talán nekem is lesz elég bravúrom hozzá...

"Ápolatlan, még is meseszép szőke fürtjeit, melyek akár a nap sugarai úgy világítottak a szürkületben, lobogtatta a kíméletlen, havas szellő. Arcába csapódó hajkoronája árnyékot vetett a hóra, igen a hold már kellő magasságba ért, eljött az éj." 

***

Ma péntek van. Amit eddig írtam, már napokkal, vagy talán egy egész héttel ez előtt megírtam, csak  félbeszakítottak és nem tudtam befejezni a bejegyzést. Kimerült vagyok, fájnak a tagjaim, és teljes haderős vírusos támadástól rettegek, de mikor feljöttem rápillantani az e-mailjeimre, és láttam, hogy közben már a negyedik fejezeted is felkerült, elszégyelltem magam, és eltökéltem, hogy most aztán már itt az ideje, hogy befejezzem, amit elkezdtem...
Nem jut eszembe, hogy mit szerettem volna még hozzáfűzni a harmadikhoz, de tudom, hogy részletesen ki akartam tárgyalni a fejezet végét. Na azért természetesen igyekszem összeszedni a gondolataimat... :)
Mikor olvastam, úgy éreztem, hogy az egész fejezet igazából késleltetés, semmi több. Hogy végig csupán rákészültünk  valamire, ami csak most fog következni, és amibe épp hogy bepillantást adtál, így egy újabb frappáns függővéget mézesmadzagként elhúzva az orrunk előtt. Igazán kíváncsivá tettél, hogy mégis miképp lesz a folytatás, és titkon abban reménykedem, hogy most, hogy továbbolvashatom, kicsit majd mögé láthatok a történetnek, hogy elkezdhetem magamban tovább bontani a cselekményszálakat és azt találgatni, mi fog még ebből kisülni.
Ezekkel a gondolatokkal látok neki az olvasásnak :)

"Hallották, ahogyan közeledett. Ropogott mancsai alatt a koszos hó, fröccsenő nyála pedig nyakukat áztatta. Ragadós váladék folyt le ruhájukon, erősen dögszagú lehelete elméjükbe ivódott."

Nagyon jó jelenet kezdésnek! Bele a közepébe, az olvasó azonnali jelenlétét igényeli... Nagyon tetszik, úgy írod, ahogy szoktad, teljes részletességgel, megjelenik előttem a kép, a fenevad az én arcomba morog, én érzem a leheletének bűzét, az én izmaim feszülnek meg a csontjaim közt végigfutó félő reszketéstől. Érzem a fagyot és az ordító gondolatokat, amik egymással veszekednek a fejemben "mi lesz, ha" mondatokkal dobálózva. Nagyszerűen írtad meg!
Van ez a mondatod: "Olyan vérfagyasztó volt, mint amikor a táplálékát védő vad önfeledten hangoztatja minden jogúságát, s tejhatalmát." Nos, a teljhatalom azért telj hatalom, mert abból vált teljhatalommá, hogy teljes hatalom. Nincs semmi köze a tejhez, sem egyéb tejtermékhez :) Ez az én kedvenc félreérthető hangzású szavam az összes magyar szó közül. Nagyon sokáig írtam minden töri dolgozatomba tejhatalmat. Az általános iskolai tanárom tűrte vagy észre sem vette, minden esetre engem csak a gimnáziumban világosítottak fel. Emlékszem, hogy én magam sem értettem, és úgy igyekeztem magyarázni magamnak, hogy miért tejhatalom, hogy bizonyára a tejben-vajban fürdik- mondásukból ered, vagy valami ilyesmi, és az, akinek teljes a hatalma, csak megengedheti magának, hogy tejben fürödjék... :)

"Az árnyas éj nem csillapodott, csupán a telihold bűvölte fény adott nekik táppontot. Nem haboztak, belevetették magukat a sűrű ködbe, ami túlságosan is hamar nyelte el őket."

Később kissé elbizonytalanodtam... Az a férfi, aki elfogta Sophie-t az a férfi, akié a kutya? Az a fenevad, ami megtorpantotta Joshua-t, a férfi kutyája? A két páros ugyanaz? Te nagyon cseles vagy ám! Elolvastam egy újabb fejezetet, és megint úgy érzem, hogy semmit sem tudok. Megint itt vagyok a kérdéseimmel, és továbbra sem tudom, hogy mit szeretnél kihozni ebből!

Összességében megemelem a kalapom, így virtuálisan! Tudom, hogy kifejezetten összeszedetlenek a gondolataim itt, bocsánat, de hiszen ez azért van, mert nincs mit hozzáfűzni. Kifogásolhatatlanul, fantasztikusan írsz, a történet nagyszerűen alakul, én pedig türelmesen vagy türelmetlenül várom a történéseket. Tényleg sajnálom, hogy most ilyen zavarosan írtam, nem tudom mi ütött belém, talán tényleg beteg leszek... minden esetre az ötödik fejeztre igyekszem majd összeszedni magam, ígérem :)
Aprólékozd el, légy szíves, írj ki magadból mindent, ülj rajta ameddig csak kell, én megvárom, mit is tehetnék mást... És egy kérdés: Gondolkoztál már azon, hogy egy kiadónál kopogtass?
Most pedig közzéteszem ezt a maszlagot, mielőtt észhez térne az önérzetem és kitörölném az egészet...

Colensick-et és a The Life Death Warriors című blogregényét

megtalálod IDE kattintva.

Kategóriájában:

 5/5