"Újra gyereknek éreztem magam és régi emlék képek homályosították el az elmémet..."

C.- Lullaby- Altatódal

Hogy őszinte legyek mindenkivel, de legfőképp magammal, nem vagyok egy fanfictionos fajta leányzó, és a OneDirectionös srácok is távol állnak tőlem, ráadásul nem szeretek kivételezni, és egyszer már világosan megmondtam, hogy alapvetően képtelen vagyok egy egész bejegyzésben beszélni ezekről....

DE. Megnyitottam ezt a kis blogot, és elvarázsolt. Nagyon kellemes hangulata van, igényes kinézettel, és mindenkinek, számomra is rögtön egyértelművé vált, hogy C.-nek szíve lelke, plusz rengeteg munkája van benne, na meg a kishúgom egyértelműen Niall felé húz, mi az hogy!

EZÉRT.... tartunk most mégis itt :)

Bízzunk benne, hogy nem fogok nagyot esni...

"Kifelé nézegettem a kicsi ablakon ahonnan tisztán lehetett látni a nap által megvilágított bárányfelhőket amik így csillogó arany szegélyt kaptak. Gondolataimba merültem és félig szomorú voltam félig pedig boldog, mert újra láthatom Peet-et kevéssel több mint egy hónap után és aminek talán csak én örültem, hogy kezdem visszakapni a régi önmagam."

"...a földet lesték, saját arcukat kutatták a tócsák felszínén..."

Caleb Colensick - The Life Death Warriors

Kedves Colensick! Nem feledkeztem meg rólad. Sajnálom, hogy eddig elhúzódott, azonban most itt vagyok, és olvasok, hogy ismét részese lehessek a gondos aprólékossággal kimunkált világodnak.

Az előző fejezetekhez kapcsolódó kritikáimat is elolvashatod itt.

"A rohamosan színesedésnek induló horizontra emelték tekintetüket, ekkor még a tömör, összeállt pilláikat hevesen rebegtették. Narancssárga színben pompázott a mennyboltozat, arcukat sütni kezdte a napfény, a ropogós föld kikristályosodott. "

Csak hallgass...

Bocsánat, hogy mostanában nem ilyen kis semmiségekkel igyekszem elterelni a figyelmet a tényről, hogy már rég nem hoztam összeszedett igényes bejegyzést. Épp kilábaltam az influenzából, még nem szedtem össze magam. Addig is érjétek be légyszi ezzel a kis gyönyörűséggel :) Csak hallgassátok, csukott szemmel, és hagyjátok a fantáziátokat elkalandozni minél messzebbre. A képeket, amik előjönnek a gondolataik közt, az érzéseket, a benyomásokat járjátok körbe, figyeljétek meg a lehető legrészletesebben, majd, ha gondoljátok, írjátok meg ide egy kommentben :) Én kíváncsi vagyok!

Csak hallgass...

Új rovatot indítok Csak hallgass... címmel. Azt hiszem, nem kell túlmagyarázni. :) Csak hallgass...

"...gallyait finoman lehúzta a ráfagyott hóréteg, leváló kéregrétegeit fehérre festette az egyre sűrűbben pelyhedző csapadék. "

Caleb Colensick- The Life Death Warriors

Végre itt vagyok, elvonási tünetekkel ugyan, de megérkeztem olvasni.  Azt az igényességet kaptam, amire számítottam, Colensick ismét remek munkát végzett, akár az előbbiekben.

Ha kíváncsi vagy, itt elolvashatod az első, és itt a második fejezethez fűződő kritikámat is.

"Az odabenti kellemesebb levegőből most a kinti fagyosba, dermesztőbe léptek, ami azon nyomban gyermekarcukat vette kezelésbe, és kíméletlenül karcolta beléjük ennek a zord világnak kegyetlen sajátosságát. Mintha vadmacskák karmolnák őket, a zabolátlan szél úgy hasított beléjük."

"Nem így akartam.../Tudom. Én sem."

Lisa Genova - Megmaradt Alice-nek

Cecile-lel egyik délután betértünk egy könyvesboltba. Csak lézengtünk ide-oda, céltalanul, csupán élvezve a könyvek százainak, ezreinek közelségét. Már indulni készültünk, mikor megakadt a szemem egy könyvön. Fehér, kék pillangós borító (abszolút pillangómániás vagyok, betalált), aranyszínű, kacskaringós minták, és a címből is kiemelkedő név. Szinte az arcomba üvöltött. ALICE. Imádok minden Alice-t. Gőzöm sincs, miért. A könyv könyörgött, sikított, kérlelt és kiabált, hogy vegyem fel, vegyem meg. Másnap megvettem. És nem tudtam letenni. Remélem, egy nap kötelező olvasmány lesz, mert ezt a könyvet mindenkinek el kéne olvasnia.

Az Alzheimer-kór nem játék. Ezt Alice is tudja. Mindenki tudja. De senki sem gondol rá, hogy talán egyszer őt is eléri a gyilkos betegség. Főleg nem az ötvenes évei közepén. Főleg nem, ha huszonöt éve professzor a Harvardon, három felnőtt, sikeres gyermek anyja, és - ha nem is felhőtlenül boldog, de mindenképpen tartós - házasságban él a szintén tudós férjével. 

Alice. Huszonöt éve professzor a Harvardon. Három felnőtt, sikeres gyermek anyja. Ha nem is feltőtlenül boldog, de mindenképpen tartós házasságban él a férjével. És Alzheimer-kórban szenved.

Illetve, talán nem is szenved. Nem tudja, hogy beteg, míg egy végzetes napon el nem téved a Harvard Square közepén. Ott, ahol huszonöt éve nap mint nap elsétál.